Pécsi Tudományegyetem logo PTE Műszaki és Informatikai Kar
Mérnök Informatikus
Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar

Az 55 éve végzett vegyipari gépészek "bölcsőringató" visszaemlékezései

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának egykori, első alapító évfolyamának (Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikum, FVGT) hallgatói 2020-ban tartják az első évfolyamon végzettek 55 éves találkozóját. A több mint fél évszázad alatt átélt események legjelentősebb eredményeit, kudarcait, tapasztalatait foglalja össze a Dr. Szilágyi Bélával készült interjú. A beszélgetés alapját az adta, hogy valamennyien megírták az aranydiploma átadásához a szakmai önéletrajzunkat, így annak közös pontjait használtuk a beszélgetés fonalául. 

Hogyan kezdődött minden? 

Az érettségi előtt jött a hír, hogy még ebben a tanévben indul Pécsett egy felsőoktatási intézmény, ahol majd műszaki ismereteket oktatnak. Sikeres felvételi után 1962. szeptember 25-én 11 óra 30 perckor volt a tanévnyitó.

Milyen volt akkor az FVGT-ban tanulni? Hogyan élték meg Önök ezt az időszakot?

Egy teljesen új szellemű közösség szerveződött ekkor az FVGT-ben, ahol a diáknak, a tanárnak és valamennyi, az iskolát kiszolgáló személyzetnek elölről kezdődött az élete. Az oktatás tematikáját valószínűleg központilag határozták meg, de módját, módszerét az akkor intézetünkhöz került mérnökök – akik közben lassacskán tanárokká váltak, maguk alakították ki. Gondolkodó, gyakorlati embert igyekeztek nevelni. 

Mi történt az államvizsga után? Milyen lehetőségeik voltak Önöknek akkor?

Államvizsga után válogathattunk a munkahelyekben, legtöbben a társadalmi ösztöndíjat adó vállalatnál helyezkedtünk el. (gyógyszeripar, kőolaj feldolgozás, bányászat, erdőkémia, bőrgyár, porcelángyár, Lampart stb.). A magyar gazdaság egyik legdinamikusabb időszakában kezdtünk dolgozni. Ekkor keltek életre a tanulmányainkból ismert fogalmak: nyereség, leltárfelvételi egység, energia racionalizálás.. Amikor egy cégnél 5-10 összeszokott, egymást jól ismerő agilis fiatal megjelenik, akkor ők meghatározói lesznek annak a közösségnek. Az évek során sokan közép-, később néhányan felsővezetők lettek. Évfolyamtársaink sikerében összefüggést látunk abban, hogy diplománk átvétele után - több évvel később - sor került egy intézményesen szervezett továbbképzésre. A Felsőfokú Technikumból ekkor lett Pollack Mihály Műszaki Főiskola. 

Mit adott Önöknek ez a továbbképzés?

Az üzemmérnöki továbbképzés alatt az időközi technikai - technológiai újdonságokkal és a gazdaság fejlődésével járó változásokat ismertük meg és sajátítottuk el. Inspirációt kaptunk arra, hogy egy egész életen át tartó tanulásra kell berendezkednünk, mert környezetünk állandó változásban van technikailag (műszaki fejlődés) és szervezeti társadalmi átalakulások révén. Ezzel a képzéssel iskolánk a tanított ismeretek alkalmazásának folyamatos „garanciáját” is megoldotta. Többen  . Akiknek valamilyen változás kapcsán a munkahelye veszélybe került, az a gazdaság más területén találta meg boldogulását. Ebből adódóan évfolyamtársainkból okleveles mérnökök, közgazdászok, tanárok, újságírók, minisztériumi tanácsosok, sőt még vegyipari gépészeti gyártulajdonosok is kikerültek. 

Mit javasolnának Önök a mostani felsőoktatásba bekerülő fiataloknak, vagy a most államvizsgázó, az életbe friss diplomásként kikerülő mérnökök számára? 

A friss diploma mindig a gazdaság motorja. Minden társadalmi és gazdasági fejlődés hajtóereje a kiművelt, naprakész ismeretekkel rendelkező emberek csoportja. Az oktatási intézményekből kikerülő friss diplomások mindig új ismeretekkel és erővel rendelkeznek és lendületet adnak a változásnak és a fejlődésnek. Nem szabad a tanulással megállni, hisz a mérnöknek egy életen át mindig az első vonalban kell lennie és ehhez folyamatos képzésre van szüksége.

Mennyire tudnak egymásról egykori évfolyamtársaikkal?

Mára évfolyamtársaink közül a kezdő 57 fős létszámnak közel egynegyede már nincs velünk. Sajnos tanáraink közül is többen elmentek. Mindnyájukra nagy szeretettel és tisztelettel gondolunk és emlékezünk találkozóink kapcsán. Korábbi évfolyamtársaink valamennyien megérdemelt nyugdíjas éveiket töltik, viszont napjaik nem tétlenséggel telik, hanem hasznos tagjai családjuknak és megtalált új közösségüknek.

Hogyan gondolnak vissza egykori anyaintézményükre? Mit üzennének azoknak, akik ma oktatják a jövő mérnökeit?

Mint pályánkat befejező sok tapasztalattal rendelkező mérnökök hasznosnak találnánk aktualizált diploma megújító továbbképzéseket 15-20 vagy 30 évvel az államvizsgák után. Sok előnnyel járhatna ez a mérnök szakma számára. Egy – egy ember életében a jelenlegi oktatási rendszerünkben csak egyszer adatik meg, hogy friss diplomával rendelkezzen. Ezzel a diplomával, ill. az ehhez kapcsolódó ismeretanyaggal négy évtizeden keresztül kell részt venni a gazdaságban, holott a fejlődés nem áll meg, az többször elszalad mellettünk, s az utolsó évek már nélkülünk robognak. Nem kell(ene) ennek így lenni. Amennyiben az átképzésekbe a korábban végzettek közül csak a felét sikerül bevonni, akkor is az adott évben 150 %-al nőne az új diplomások száma. Átképzés során egy friss ismeretekkel rendelkező mérnök, aki már több éves munkatapasztalattal rendelkezik, más, mint egy iskolapadból kikerült első munkahelyes társuk. Általában elmondhatjuk, hogy már van lakása, felesége, gyerekei így teles erővel a munkahelyi feladataira tud már koncentrálni.

Ez az „átképzés” pedig a sokat emlegetett generációs különbségekre és ebből adódóan a munkahelyekre is pozitív hatással lehetne, hiszen ezek a generációs különbségek két részből tevődnek össze: egyrészt az életkorból, másrészt a szemléletbeli okokból adódóan. Az életkori sajátosságokon nem tudunk változtatni, a szemlélet formálásán viszont igen. Azonos ismeretanyag és szemléletmód esetén a képzettségből adódó életkori sajátosságok eltűnnek, ellentétes esetben ezek a különbségek csak felerősödnek. 

A Műszaki és Informatikai Kar Vezetősége nevében Mindannyiuknak jó egészséget és kifogyhatatlan életerőt kívánunk!

Az interjút készítette: Végh-Dombai Ágnes
Pécs, 2020. május 28.