Pécsi Tudományegyetem logo

Tavaszi programkavalkád, ősszel érkezik Bödőcs Tibor! - válogassanak és jöjjenek!

Kedves Kultúrabarátok,

Tavaszi programkavalkáddal várjuk Önöket gyermekeikkel, barátaikkal a Zsolnay NKft intézményeiben. Húsvétolunk együtt, megismerkedünk a föld alatti Péccsel, kinyitjuk lassan a Pirogránit Udvart. Hamarosan felnőtt bábelőadás érkezik Budapestről, velünk lesz a tavasszal Alföldi Róbert, Kollár-Klemencz László, Csákányi Eszter, Hajdu Steve, a Pintér Béla Társulat, Lábas Viki és a 3 Grammy – díjas Cecile McLorin Salvant is. Jöjjenek, élvezzük a tavasz jöttét együtt!

A következő programok jegyértékesítése indult el:

  • 2026. június 10. 19.00 - Zsolnay Negyed/ Pirogránit Udvar (Esőhelyszín: E78 koncertterem ) Karinthy és Barátai – kabaré est Csákányi Eszter és Hajdu Steve előadásában
  • Az előadás felolvasó-színházi formában idézi meg Karinthy Frigyes és kortársai világát. Karinthy szerint a kabaré „egy cseppecske dráma”, mulatságos és komoly egyszerre, ez a kettősség határozza meg az est hangulatát is. A száz évvel ezelőtt született jelenetek, kuplék és humoreszkek ma is meglepően frissek, mintha kifejezetten a jelennek íródtak volna.

    Jegyárak: Early bird: 4990, - Ft, Elővétel: 5990, - Ft, a helyszínen: 6500, - Ft. Jegyek kaphatók 2026. március 24. napjától a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. szeptember 7. 20.30 – Kodály Központ Bödőcs Tibor Pécsett – Innen már csak gurulunk
  • Bödőcs Tibor 2026. szeptember 7-én 18:00-tól Pécsen, a Kodály Központban (Breuer Marcell sétány 4.) lép fel "Innen már csak gurulunk" című önálló estjével. Előzenekar: Tóth Edu.

    Jegyek kaphatók a www.tixa.hu, a www.jegymester.hu oldalakon és a ZsÖK pénztáraiban!

    EHETI PROGRAMJAINK:

  • 2026. március 27. 19.00 – Zsolnay Negyed/E78 Zsolnay táncházak - délszláv táncház a Misija tamburazenekarral
  • A Misija táncház különleges élményt kínál mindazoknak, akik szeretnének elmerülni a Balkán sokszínű zenei és táncos hagyományaiban. A hangulatért a Misija tamburazenekar a felelős, amely autentikus horvát, szerb és macedón népzenét szólaltat meg – élő, energiával teli muzsikával. A táncház során a résztvevők tapasztalt oktatók segítségével ismerkedhetnek meg a délszláv térség jellegzetes táncaival, akik kezdőket és haladókat egyaránt segítenek abban, hogy magabiztosan és örömmel mozogjanak a zenére. A Misija táncház nemcsak tánc és zene, hanem közösségi élmény is: lehetőség a találkozásra, a közös éneklésre, a kultúrák felfedezésére és az önfeledt kikapcsolódásra. A programra mindenkit szeretettel várunk, előzetes tánctudás nem szükséges – elég a lelkesedés és a kíváncsiság. Csatlakozz, és éld át a Balkán vibráló hangzását és táncainak varázsát a Misija tamburazenekarral! A talpalávalót pengeti Sztanics Anna, Sándor Márk, Tenzlinger Kristóf, Balogh Máté, Maczkó Gergő, Jeránt Márk, Horváth Márton és Vízvári Zoltán. Tánctanítók: Vélin Veszna és Sztanics Balázs.

    Jegyár: 1000, - Ft , Támogatja a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő Csoóri Sándor Programja. Jegyek kaphatók a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. március 28. 14.00 A Zsolnayak léptei nyomában – séta a család egykori otthonában
  • Találkozó: Zsolnay Infopont & Shop előtt (Kézműves boltok utcája végén). A séta során az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Zsolnay családtagok életének érdekes fejezeteibe, és megismerhetik a Zsolnay-gyár fejlődésének mérföldköveit. Időtartam kb. 45 perc.

    Jegyár: 1400, - Ft. Jegyek kaphatók: a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. március 28., 29. 11.00 Felfedező séta a Gyugyi-gyűjteményben
  • Találkozó: Zsolnay Negyed – Látogatóközpont. A vezetett bejárás során idegenvezetőnk bemutatja a legrangosabb Zsolnay-kiállítás érdekességeit, és mesél a legszebb darabokhoz köthető történetekről.

    Jegyár: 1400, - Ft. Jegyek: www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban kaphatók!

  • 2026. március 28. 18.00 – Zsolnay Negyed/ E78 Litkai Gergely: Burn Out Baby – A hatékony vezetés hat szabálya
  • Dumaszínház Kulturális Kft. és a Delta produkció közös előadása. Ónodi Eszter első önálló estje. A 2024-ben megújult Átrium a Delta Produkció és a Dumaszínház együttműködésében bemutatja Litkai Gergely: Burn Out Baby – A hatékony vezetés hat szabálya című darabját, amely Ónodi Eszter első önálló estjeként debütál. A siker titka? Vagy inkább ára? Egy kiégett felsővezető lép reflektorfénybe, hogy megossza a hatékony vezetés hat szabályát, de a motivációs tréning gyorsan abszurd vallomássá válik. Önbizalomtuning helyett önirónia, inspiráló életvezetési tanácsok helyett groteszk szatíra veszi kezdetét, miközben a nézők egy olyan világba nyernek betekintést, amely egyszerre lehet ismerős és rémisztően abszurd. A történet egy motivációs előadásként indul, de hamar kiderül, hogy a főhős élete maga a nagyvállalati tragikomédia. A Litkai Gergely által írt szöveg pengeéles humorral és fájóan pontos társadalomkritikaként mutatja meg, mi minden rejtőzhet a sikeres emberek mosolya mögött. Ónodi Eszter a többszörösen elismert, valamint az év női menedzserének is megválasztott felsővezető, Dr. Benczés Ágnes Judit, phD, MBA, coach bőrébe bújva évtizedes tapasztalatát latba vetve most őszintén és hitelesen válaszol a következő kérdésekre: Mi mozgat egy szervezetet? Mitől leszünk hitelesek? Miért felesleges a bizalom? Miért fontos az önzés? Létezik-e a munka és magánélet egyensúlya? Miért jobb sokszor a munka, mint a család? Hogyan őrizzük meg integritásunkat ellenséges környezetben? Képzelt dolog-e a kiégés? Valóban alkalmatlan-e a Z-generáció a munkavégzésre? Szervező: Dumaszínház Kulturális Kft.

    Jegyek a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. március 28. 10.00 - Zsolnay Negyed – Sikorski Villa Mázba zárt mesék
  • Múzeumpedagógiai foglalkozás óvodásoknak, 1–2. osztályosoknak. A 4–8 éveseknek szóló mesés foglalkozásunkon játékos formában ismertetjük meg a gyermekekkel a Zsolnay örökség sokszínű világát. Időtartam: kb. 45 perc–1 óra.

    Részvételi díj: 2500, - Ft / fő, kísérőjegy: 1500 , -Ft / fő. Jegyek kaphatók: a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. március 29. 11.00 - Zsolnay Negyed – Kerámiaterem Kerámia élményfestés
  • Miután megcsodáltad a Zsolnay Negyed mesébe illő kerámiáit, elkészítheted a sajátodat.

    Jegyár: 2800, - Ft. Jegyek: www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban kaphatók!

    Programjaink időrendi sorrendben, amelyekre jegyek válthatók a Zsolnay NKft pénztáraiban:

  • 2026. március 31. 19.00 – Zsolnay Negyed/ E78 SZERETETKERT – Szeretetnyelv-leckék a családban
  • Improvizációs játék. A Szeretetkert előadásaiban a párkapcsolatok kerülnek reflektorfénybe: megnézzük annak különböző területeit, szakaszait, a dinamikákat és konfliktusokat, valamint, hogy hogyan tudjuk ezeket kezelni. Az este folyamán Dr. Piczkó Katalin (pszichiáter, tréner, coach, a Szeretetkert könyvek szerzője) és színészek segítségével játékos formában tanulhatunk saját magunkról, a párunkról és a kapcsolatról. Az előadás célja: ráismerni saját magunkra, felismerni saját buktatóinkat, zsákutcáinkat, illetve hasznos útmutatókat, praktikus gyakorlati megoldásokat adni a változtatáshoz, a tartós, örömteli kapcsolódáshoz, az intimitás megőrzéséhez. Az előadásokban látható jelenetek mind improvizációk, melyekben gyakran a közönség által hozott eseteket, problémákat és kérdéseket is megjelenítjük. Szereplők: Ullmann Mónika, Mészáros Máté és Bukovszky Orsolya.

    Jegyek: https://dudasjegyshop.hu/esemeny/szk-pecs-260331/ oldalon és a Zsolnay NKft pénztáraiban!

  • 2026.04.02. 8.30 – 15.30 Zsolnay Negyed – Tavaszi szünetelő nap a Zsolnay Negyedben
  • Helyek korlátozottan állnak rendelkezésre már! Szeretettel várjuk a gyerekeket a tavaszi szünet első napján egy egész napos interaktív, élményteli programsorral! Múzeumpedagógiai programok, planetáriumi előadás, kézműves foglalkozás, játék a Labor-Interaktív Varázstérben, játszótér. Javasolt életkor: 6-12 éves kor. Részvételi díj a teljes napra: 7000, - Ft/fő. A részvételi díj a programokon való részvétel mellett a napi háromszori étkezést is tartalmazza. A programok 8.30-15.30 között lesznek, felügyeletet 7.45-16.15 között biztosítunk. Maximális létszám: 20 fő. Találkozó a Látogatóközpontban.

    Jelentkezés és további információ: muzeumpedagogia@zsn.hu

  • 2026. április 02. 11.00 – Zsolnay Negyed A Zsolnay Mauzóleum titkai - P. Horváth Tamással
  • Az épület és környéke számtalan kérdést vet fel melyek közül néhányra most a pécsi szerző, P. Horváth Tamás ad választ az érdeklődőknek. Mi történt a Ledinán? Honnan süt a nap? Hány oroszlán látható és miért annyi? Szabadkőműves vagy katolikus? Eozin vagy pirogránit? Sikorszky vagy Mattyasovszky? Az épület és környéke számtalan kérdést vet fel melyek közül néhányra most választ kap a látogató. A pécsi szerző, P. Horváth Tamás évekig kutatott a levéltárakban és a pécsi könyvtár helytörténeti osztályán, mire elkészült a Zsolnay trilógiával. Először a Tündérváros című kötet jelent meg, mely Zsolnay Miklós életének eseményein alapul. Ezt követte az Öt torony melyben a Szerb megszállástól gyár államosításáig követhetjük a történetet. Legvégül készült el, A Zsolnay című regény melyből Vilmos mester életébe és műveinek születésébe tekinthetünk be. A rejtélyes Mauzóleum titkairól már a Tündérváros lapjain is olvashat az érdeklődő, de azóta, új információkra is bukkant a kutató.

    Részvételi díj: 1500, - Ft + belépő. Jegyek: www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban kaphatók!

  • 2026. április 4., 6. 10.00 - Zsolnay Negyed/Sikorski Villa Mázba zárt mesék
  • Múzeumpedagógiai foglalkozás óvodásoknak, 1–2. osztályosoknak. A 4–8 éveseknek szóló mesés foglalkozásunkon játékos formában ismertetjük meg a gyermekekkel a Zsolnay örökség sokszínű világát. Időtartam: kb. 45 perc–1 óra.

    Részvételi díj: 2500, - Ft / fő, kísérőjegy: 1500, - Ft / fő. Jegyek a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026.04.06. Húsvét hétfő – Zsolnay Negyed
  • 10.00 – Ringató Ha már megkerestétek az összes tojást és a locsolkodáson is túl vagytok, gyertek velünk énekelni, játszani! Húsvéthétfőn is várunk Benneteket kisgyerekekkel, nagyobbakkal, apukával, nagyszülőkkel. Amire számíthattok: Ringató gyerekkoncert és Hangszersimogató-barátkozás a hangszerekkel. Grász-Szily Boglárka, László Virág, Sándor-Hidvégi Zsuzsi, Szabó-Beck Angéla. Helyszín: E78 Koncertterem. A program ingyenes!

    11.00 – Erdei csere-bere - a Télapódium társulat előadása - interaktív mesejáték gyerekeknek Az „Erdei csere-bere” egy vidám, lendületes, saját dalokkal és humorral átszőtt zenés mesejáték, amelyben az erdő lakói egy félreértésekkel teli csere-bere során keverednek mulatságos bonyodalmakba. A történet játékos formában mutat rá az őszinteség, az együttműködés és az elfogadás fontosságára. A produkció interaktív elemekre épül: a gyerekek nemcsak nézői, hanem aktív részesei is az eseményeknek, így valódi közösségi élménnyé válik az előadás. Ajánlott óvodás és kisiskolás gyerekeknek, de a felnőttek is garantáltan jól fognak szórakozni! Helyszín: E78 ruhatár előtti területén. A program ingyenes!

    11.00 – A Húsvéti Nyuszi nyomában - tojáskereséses detektívjáték Még néhány szabad hely! A Zsolnay Negyed területén valahol elrejtve különleges tojások lapulnak. Felfedező térkép segítségével megkeressük őket, miközben igazi nyomolvasókká válunk! Találkozzunk 2026. április 06-án, 11.00 -kor, a Bóbita Bábszínház szabadtéri színpadja mellett. Korosztály: óvodás kortól alsó tagozat végéig. A játékban való részvétel korlátozott létszámmal tud megvalósulni, maximum 30 gyermek vehet részt 1.000,-Ft-os jegy ellenében, melyet jegypénztárainkban, illetve jegyelővételben lehet megvásárolni. (Jegyet csak a gyerekeknek kell vásárolni, a felnőtt kísérőknek nem kell jegy!) Esőhelyszín: E78 kávézó. Jegyek már kaphatók a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

    14.00 – 17.00 Kézműves foglalkozás - Kicsiknek és Nagyoknak Varga-Mohácsi Tímea – kézműves játszóházvezető segítségével kedves és szépséges tárgyakat fogunk készíteni különböző technikák tanulásával: lesz nemez-harangvirág készítés és „bútorfestés” technika tanulás! Ovisoknak és iskolásoknak is remek kikapcsolódás! Helyszín: E78 Kávézó előtti tér. A program ingyenes, de a foglalkozás érkezési sorrendben, korlátozott létszámban zajlik.

    15.00 – LAJTORJA ZENEKAR koncertje Kiss Szabolcs és barátai mindig remek hangulatot teremtenek, zenéikből árad a jókedv, vidámság! Rendkívül igényes zeneiség, humoros szövegvilág jellemzi dalaikat, és a felhőtlen tánc sem maradhat el! Helyszín: E78 Koncertterem. A program ingyenes!

    17.00 – Kiskalász Zenekar A négy fős gyerekzenekart talán nem is kell bemutatni, rendezvényeinken, fesztiváljainkon már többször hallhatta a pécsi közönség. Nagy figyelmet fordítanak dalaik igényes megszólalására, akár fellépésről, akár lemezfelvételről legyen szó. Csak saját maguk által megzenésített verseket, illetve általuk írt szövegű dalokat játszunk. Igazi "Felnőttbarát" gyerekzene, mely az egész családnak élményt nyújt. Helyszín: E78 Koncertterem. A program ingyenes!

  • 2026. április 6., 10. 14.00 A Zsolnayak léptei nyomában – séta a család egykori otthonában
  • Találkozó: a Zsolnay Infopont & Shop előtt. A séta során az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Zsolnay családtagok életének érdekes fejezeteibe, és megismerhetik a Zsolnay-gyár fejlődésének mérföldköveit. Időtartam kb. 45 perc.

    Jegyár: 1400, - Ft. Jegyek a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. április 8. 19.00 – Kodály Központ HOBO 80+1
  • Tavaly ünnepelte 80. születésnapját Hobo – a közönség szeretetével és teltházas koncertekkel. 2026-ben pedig új fejezet kezdődik: 80+1 címmel országos turnéra indul! A legendás előadó, költő, dalszerző és színész több mint öt évtizede kíséri végig dalokkal és gondolatokkal a közönségét. Most sem nosztalgiaestére készül, hanem egy különleges estére, ahol a régi nagy dalok mellett újabb történetek, személyes vallomások és felejthetetlen pillanatok várják a rajongókat.

    Jegyárak: 9990, - Ft, 11990, - Ft, 13990, - Ft, 15990, - Ft. Jegyek a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. április 9. 7.30–16.30 - Cella Septichora Látogatóközpont Római kaland a föld alatt
  • Egész napos program a tavaszi szünetben 7–12 éveseknek. Gyermekfelügyelet 7.30-tól. Részvételi díj: 7 900, - Ft/fő, ami tartalmazza a napi háromszori étkezést meleg ebéddel.

    Jelentkezés és további információ: muzeumpedagogia@pecsorokseg.hu, +36 20 234 1027

  • 2026. április 10. 9:00- 17:00 ( gyermekfelügyelet 7:30-tól) - Cella Septichora Látogatóközpont és Misina TetőPont Város alatt - város felett
  • Időkapszula kaland a Cella Septichorától a TV-toronyig. Egész napos szünidei program gyerekeknek: Időkapszula és ókori kutyamancs lenyomat keresés, római délelőtt 6 méterrel a föld alatt az ókori Pécs- Sopianae- 1600 éves világában a Cella Septichora Látogatóközpontban. Panorámacsodálás a TV-toronyból (ide busszal érkezünk). Időkapszula készítés a jövőnek és kutyamancs lenyomat készítés a Misina TetőPonton, majd kirándulás a Kis-Tubes kilátóhoz és a ládába zárt üzenetek elásása. A nap folyamán végig velünk van Buksi, a terápiás kutya. Napi háromszori étkezés meleg ebéddel. Jegyár: 7900, - Ft/ fő, Ajánlott korosztály: 7-12 év.

    Információ és regisztráció: Novák Emese muzeumpedagogia@pecsorokseg.hu , Tel: 30 – 4142 676

  • 2026. április 10. 19.00 – Kodály Központ Honeybeast: Összhang – lemezbemutató
  • Megszületik az összhang – turnéra indul a Honeybeast. Hét város, hét különleges este, egy közös élmény 2026 tavaszán különleges turnéra indul a Honeybeast. Az Összhang nem csupán egy koncertkörút, hanem olyan zenei és érzelmi utazás, ahol minden este megismételhetetlen módon születik meg az együttrezgés a zenekar és a közönség között. A Honeybeast az ország egyik legsajátosabb világú zenekara: okos, érzelmes szövegeik és táncolható, fülbemászó dallamaik évek óta a legkülönfélébb élethelyzetekben szólítják meg a hallgatókat. Dalaik ismerős érzéseket örökítenek meg – örömöt, bizonytalanságot, vágyat, elengedést –, miközben mindig megmarad bennük az a könnyedség, ami miatt újra és újra visszatérünk hozzájuk. Az Összhang turné minden eddiginél gazdagabb hangzásvilágot kínál. Rézfúvósokkal bővül a zenekar, emellett minden helyszínen lokális, az adott városhoz kötődő meglepetés is várja a közönséget: a városok nem csupán állomások, hanem részei az előadásnak. A műsorban felcsendülnek a régi nagy kedvencek és a legújabb dalok is, az esték középpontjában az együttlét, a közös élmény és az egymásra hangolódás áll. A turné nyitánya a Várkert Bazárban már megmutatta, milyen, amikor a hangok, az emberek és a pillanatok találkoznak.

    Jegyárak: 11990, - Ft, 9990, - Ft, 7990, - Ft, 4990, - Ft. Jegyek kaphatók a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. április 11. 15.00 – Zsolnay Negyed Irodalmi séta a Zsolnay Negyedben a Költészet napján
  • Ünnepelje velünk a Magyar Költészet Napját, József Attila születésnapját a Zsolnay Negyedben április 11-én szombaton 15 órától! Idegenvezetőink egy különleges irodalmi sétával készülnek, melynek során megidéznek klasszikus és kortárs költőket ismert és kevésbé ismert műveik által. A tavaszi kertben madárdaltól kísérve Pécshez kötődő szerzők művei is elhangzanak. Tartsanak velünk ezen az egyedi sétán! Séta hossza: kb. 90 perc. Indulás: Zsolnay Infopont és Shop elől.

    Jegyár: 2500, - Ft. Jegyek kaphatók a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. április 11. 19.00 – Kodály Központ Pécsi Autizmus Alapítvány 10. - Jótékonysági koncert a MINDENKI Kórussal
  • MINDENKI KÓRUS. A 2024-ben alakult majd’ 150 fős kórus célja a közösségi élményéneklés, ami elsősorban a populáris magyar könnyűzenei átiratok előadásában valósul meg. Egy ötszólamú átirat Demjén Ferenc tollából, esetleg egy ismert P-Mobil vagy egy István a király rockoperából idézett dallam, avagy Deák Bill Gyula vagy Presser Gábor ismerős dallamai? Mindezek és még számos más szórakoztató, egyben érzelmes átirat vár téged is a MINDENKI közösségi élményéneklésén április 11-én, az Autizmus Alapítvány jubileumi, adománygyűjtő koncertjén a pécsi Kodály Központban. Kísér a Voisingers projekt zenekar: Horváth Krisztián – basszus, Pozsgai Tamás – gitárok, Hetesi Dániel – dobok. Az est művészeti vezetője: Balásy Szabolcs – zongora. Az Alapítvány 2026-ban ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, amit egy jótékonysági koncerttel szeretne emlékezetessé tenni. A rendezvény célja kettős: egyrészt méltó módon ünnepelni az elmúlt 10 év eredményeit és támogatóit, másrészt adományokat gyűjteni a jövőbeni programok finanszírozására. A koncert lehetőséged ad a közösség bevonására és a társadalmi felelősségvállalás erősítésére. A koncert a Pécsi Autizmus Alapítvány szervezésében valósul meg a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával.

    Jegyek kaphatók a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. április 16., 30. 18.00 - Művészetek és Irodalom Háza A fényképek új korszaka előadás-sorozat – 3. Fotó-ikonológia
  • Dr. Házas Nikoletta esztéta, művészettörténész előadássorozata. A harmadik előadás a képek által közvetített tudás és ismeretek kérdésével foglalkozik, amelyhez egyfelől a művészettörténet segédtudományaként ismert ikonológia fogalomtárát használjuk, másfelől pedig olyan példákat fogunk áttekinteni, ahol a személyes/nyilvános metszéspontjában keletkezett fotókból kiindulva társadalomtörténeti és kultúrtörténeti narratívák születtek.

    Jegyárak: 1400, - Ft, kedvezményes 1000 , -Ft, bérlet 6500, - Ft, kedvezményes bérlet 5500 , -Ft. Jegyek kaphatók a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. április 18. 10.00 Sok kicsi sokra megy… világörökség lesz belőle
  • Találkozó: Cella Septichora Látogatóközpont. A Műemléki Világnap alkalmából arról beszélgetünk, hogyan járult hozzá több száz év sok műemlékvédelmi kezdeményezése ahhoz, hogy a pécsi ókeresztény temető elnyerje a világörökségi címet. Sétánk során olyan helyszínekre látogatunk, amelyek a nagyközönség előtt általában zárva vannak. A részletekről lásd: www.vilagoroksegpecs.hu

    Jegyár: 1500, - Ft. Jegyek kaphatók a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. április 18. 14.00 Zsolnay és Pécs – séta a belvárostól a Zsolnay Negyedig
  • Találkozó: Széchenyi tér, Zsolnay-kút. A séta során szakképzett idegenvezetőnk bemutatja a pécsi belváros Zsolnay családhoz köthető helyszíneit, emblematikus épületeit, majd a Zsolnay Negyed szépségeit. Ismerkedjen meg a világhírű Zsolnay család művészetével és legizgalmasabb történeteivel, tegyen egy sétát a belvárosból indulva, megérkezve a Zsolnay Negyed varázslatos birodalmába. Időtartam: kb. 120 perc.

    Jegyárak: 4000, - Ft, kedvezményes: 3000, - Ft. Jegyek kaphatók a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. április 19. 19.00 – Zsolnay Negyed / E78 Co Lee Live Band
  • Kérlelhetetlen őszinteségével és zsigeri színpadi zsenialitásával az elmúlt években Co Lee a hazai zenei szcéna megkerülhetetlen előadójává és ízlésformáló alkotójává vált. Rendkívül sokszínű diszkográfiáját minden egyes koncerten egyedülálló show-élmény és páratlan zeneiség képezi le. Innovatív nyelvi, zenei és produkciós megoldásai – legutóbbi lemezét, a Gadara-t, a Müpa nagytermébe épített hegy csúcsán állva mutatta be – újra és újra tágabbra nyitják a hazai előadóművészet horizontját. A hazai zenei élet kiemelkedő figuráiból – Klausz Ádi, Kálmán András, Varga Dani, Doór Matyi, Aminon és Indigo – álló zenekara 2025 nyarán tovább bővült: a Sziget Revolut színpadán bemutatott Big Band felállás éteri hangzásának megteremtésében három londoni vokalista alkotta kórus mellett Raphael Wressnig osztrák Hammond fenomén is közreműködött. A Live Band hazánk egyik legszínvonalasabb zenei produkciójaként számtalanszor bizonyította már, hogy a neves hazai fesztiválokra és legnagyobb hazai színpadokra is bevonzza, majd odaragasztja a publikumot. Co Lee 2023-ban nagy sikerrel debütált első magyar nyelvű debüt lemeze, a Cirque de L'Homme, amelyen olyan előadók működnek közre, mint Beton.Hofi, Kolibri vagy gyuris, rögtön aranylemez lett. Ezt követte 2024 tavaszán a Doór Matyival közösen írt PROGRAM’, A szintén Blaize- zel közösen jegyzett, harmadik magyar nyelvű nagylemeze, a La Promenade 2024 szeptemberében jelent meg, széleskörű kritikai elismerést váltva ki, szintén hamar elérte az aranylemez státuszt. A lemez és az egyedülálló koncert-show elővételben teltházas dupla lemezbemutató mellett debütált az Akvárium nagytermében. 2025-ben a La Promenade elnyerte a Fonogram – Magyar Zenei Díjat az év hazai rap/hip-hop albuma vagy hangfelvétele kategóriában. Emellett a WMMD Digitális Zenei Díj "Release Strategy Best Practice" elismerését is elnyerte. Jelenleg az Air című angol nyelvű lo-fi hip-hop lemezének magyar nyelvű folytatásán dolgozik, amely előre láthatólag 2026 tavaszán érkezik majd.

    Jegyek kaphatók a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. április 22. 19.00 - Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem Na végre! – Beleznay Endre stand up estje
  • Beleznay Endre most már tényleg, komolyan, visszavonhatatlanul színpadra áll… saját magával! Időtartam: 90 perc. Jegyinformáció: alpha.jegyx1.hu Szervező: Alpha Music Land Kft.

  • 2026. április 22. 19.00 – Kodály Központ Vecsei H. Miklós és a QJÚB: Ázott hajában hét halott bogár ragyog – Radnóti-est
  • Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa. Vecsei H. Miklós és a QJÚB koncertszínházi előadása. Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós és a zenészekből, képzőművészekből álló Q JÚB nevű társulás koncertszínházi előadásában. A világháborúk árnyékában születő életmű, a krisztusi kereszt szabadságát és terhét tudatosan és tudat alatt is kereső fiatal magyar művész története. 2024 novemberben volt 80 éve, hogy Radnóti Miklóst az abdai tömegsírba fektették több tucat társával együtt. Halálának körülményei, életének utolsó évei és Gyarmati Fannival való kapcsolata, melyhez Gyarmati Fanni 102 éves koráig hűséges maradt, mind olyan motívumai a magyar történelemnek – és ezen belül persze a magyar irodalomtörténetnek is –, amelyekről fontos, hogy beszéljünk, és fontos, hogy ne csak beszéljünk, de amennyire tudjuk, tisztázzuk a még tisztázatlan pillanatokat és viszonyokat. A fiatal zenészekből és képzőművészekből álló társulás, a QJÚB a Nemzeti Színházzal együttműködésben próbál reflektálni ezekre az évtizedekre Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni életeseményein, egy világháborúk árnyékában születő életmű, valamint a krisztusi kereszt szabadságát és terhét tudatosan és tudat alatt is kereső fiatal magyar művész történetén keresztül. Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni élete alapján a szövegkönyvet írta és rendezte: Vecsei H. Miklós. Hegedűs Bori, Frimmel Jakab, Mihalik Ábel, Paczári Viktor, Ratkóczi Huba. Rendezte: Vecsei H. Miklós.

    Jegyek a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. április 25. 14.30 - Misina TetőPont – Infópont Medvehagymás Tubes túra
  • Három ikonikus kilátó egy túrában. Útvonal: Misina – Kis-Tubes – Tubes, Időtartam: kb. 2 óra.

    Jegyárak: 1500, - Ft, kedvezményes 1200, - Ft, családi jegy (2 felnőtt + max. 3 gyerek, 6–18 év): 5 000 Ft/család. Jegyek a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. április 25. 15.00 Művészetpedagógiai foglalkozás felnőtteknek a Zsolnay Aranykora kiállításon
  • Találkozó: a Zsolnay Negyed – Látogatóközpont. A foglalkozás célja az önismeret, a feltöltődés, a mentális egészség ápolása. Változatos művészetpedagógiai módszerekkel reflektálunk érzéseinkre szavainkkal, testünkkel és rajzainkkal. A foglalkozás időtartama: kb. 100 perc.

    Jegyárak: 5000, - Ft, kedvezményes: 4000, - Ft. Jegyek a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. április 27. 19.00 – Kodály Központ Zsolnay Színház* Thomas Bernhard: A Színházcsináló (ORLAI Produkció) // Kodály15
  • A jegyek gyorsan fogynak, biztosítsa helyét! Bruscon (Alföldi Róbert), a Nemzet Színésze, kis társulatával vendégjátékra érkezik. Az új és ismeretlen helyen azonban szinte mindennel baja van. És csak pár óra van az előadás kezdéséig. A sokszor radikálpesszimistaként emlegetett Thomas Bernhard (1931-1989) korának egyik legnagyobb írója volt. Szülőhazájával egész életében hadilábon állt, rögeszmés színpadi hősein keresztül hosszú kirohanásokat intézett az osztrák viszonyok és az egész modern emberi létezés nevetséges képtelenségével szemben. A színházcsinálót olvashatjuk úgy, mint egy nagy színházi stand up, amit egyszerre mozgat a tűrhetetlen és igaz fájdalom, valamint a nagyképű és hitelt rontó reflektálatlanság. „A szerző örököseinek az engedélyét a Suhrkamp Verlag AG Berlin (DE) és a Hofra Kft. közvetítette.” (www.hofra.hu). Szereplők: Alföldi Róbert, Buza Tímea, László Lili, Németh Áron Valentin , Ficzere Béla. Díszlet: Kálmán Eszter. Jelmez: Juristovszky Sosa. Rendező munkatársa: Skrabán Judit. Fordította- átdolgozta: Bíró Bence. Rendező: Pelsőczy Réka.

    Jegyárak: 10900, - Ft, 9900, - Ft, 8990, - Ft, 7990, - Ft, 5990, - Ft. Jegyek a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. április 30. 18.00 - Művészetek és Irodalom Háza A fényképek új korszaka előadás-sorozat – 4. Fotó-topográfia
  • Dr. Házas Nikoletta esztéta, művészettörténész előadássorozata. A negyedik előadás a fényképek és a helyek viszonyával foglalkozik.

    Jegyárak: 1 400 Ft, kedvezményes 1 000 Ft, bérlet 6 500 Ft, kedvezményes bérlet 5 500 Ft. Jegyek a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. május 3. 15.00 – Kodály Központ CSIRIBIRI – Halász Judit koncert
  • A Csirbiri koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallhatunk válogatást, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait. Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit évtizedek óta énekli – a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezein. 18 megjelent lemez után először egész estés filmkoncertet forgattak a művésznővel. A Csirbiri koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallhatunk válogatást, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait. Legutoljára 2021 őszén jelent meg lemeze A vitéz, a kalóz meg a nagymama, majd ezt követően 2022 őszén egy válogatáslemez Miénk a világ címmel. Halász Judit legfontosabb küldetésének tartja fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti érdeklődését, és dalok formájában észrevétlenül szórakoztatva felhívni a figyelmüket az élet sok, fontos törvényére, amihez alkalmazkodnunk kell, ha a humanizmus etikája szerint akarunk élni. A gyerekek – Magyarországon elsőként – a Mosoly-Rend lovagjának választották. A Vígszínház tagja, a magyarországi UNICEF elnökségi tagja. A magyar állam Jászai Mari- és Érdemes Művész-díjjal, a Magyar Köztársasági Tiszti Keresztjével, valamint Kossuth-díjjal jutalmazta eddigi munkáját.

    Jegyárak: 4690, - Ft, 5690, - Ft. Jegyek kaphatók a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. május 7. 19.00 - Zsolnay Negyed/E78 TVRTKO - Csernobil 40
  • 40 éve, 1986. április 26-án hajnalban megváltozott a világ. Egy addig teljesen ismeretlen kisváros, Csernobil neve pillanatok alatt világhírű lett. Mi és miért történt pontosan? Hogyan hallgatták el a hatóságok a katasztrófát? Milyen Csernobil ma? Mi az igazság és a hazugság a térséggel kapcsolatban? TVRTKO - Csernobil 40. A színpadon pedig vendégem lesz a csernobili zóna ideggyógyász főorvosa. Exkluzív előadás Pécsett!

    Jegyek kaphatók korlátozott számban a ZsÖK pénztáraiban !

  • 2026. május 8. 19.00 – Zsolnay Negyed/ E78 Kollár-Klemencz Kamarazenekar: A lányok nem sírnak (lemezbemutató)
  • A Kollár Klemencz Kamarazenekar új lemeze ismét, ahogy a dalszerző-írótól megszoktuk, teljesen más, mint az eddigi lemezei, mégis ugyanabban a mederben sodródunk a dalokkal, ahogy a korábbi lemezeken, csak egy másik csónakban, a csónak neve: A lányok nem sírnak. A korábbi albumok hangvételétől merészen eltérő popzenei elemeket is tartalmazó anyag találkozás Kollár-Klemencz mai melankólikus, klasszikus, balladai dalainak a régi Kollár-Klemencz a Kistehén zenekarból ismert popdalaival. Az állandóan kísérletező szerző szövegei rendíthetetlen hatolnak továbbra is egyre mélyebbre, érzelmeinket felkavarva.

    Jegyár: 6500, - Ft, 7500, - Ft. Jegyek: https://jegymester.hu/production/384089/kollar-klemencz-kamarazenekar-a-lanyok-nem-sirnak-lemezbemutato/38042372 oldalon és a Zsolnay NKft pénztáraiban!

  • 2026. május 12. 19.00 – Kodály Központ Az én szívem játszik - Lábas Viki összművészeti estje
  • Ezúttal egy különleges összművészeti utazásra hív, ahol személyes történetein és belső monológjain keresztül az Y-generáció világába pillanthatunk be: a szorongások, a felismerések és az elvágyódás dilemmáit boncolgatja. A zene, a tánc és a szavak ereje együttesen rajzolja ki a nőiség különböző arcait. „Az előadással az apró, hétköznapi pillanatokat szeretnénk megragadni, amelyekért érdemes minden reggel újrakezdeni, és tiszta lappal a jövőről álmodni…” – Lábas Viki. Közreműködők: ének, tánc - Lábas Viki. táncművészek : Baumgartner Krisztina, Bundschuh Vera, Kiss Eszter, Kovács Enikő, Nagy Csaba Mátyás.

    Jegyek: https://jegymester.hu/production/384092/az-en-szivem-jatszik-labas-viki-oesszmuveszeti-estje/38042407 oldalon és a Zsolnay NKft pénztáraiban!

  • 2026. május 13. 18.00 - Zsolnay Negyed/E78 Görög Ibolya előadása: HURRÁ – NYARALUNK!
  • A nyaralásunk alatt mindannyian kikapcsolódásra vágyunk. De bizony, ami nekünk természetes, másnak, máshol meglepő lehet – ami más kultúrákban elvárt, nálunk szokatlan lehet. Hogy mikről esik majd szó az előadásban? Ha nyaralás, akkor strand, szauna, szálloda, étterem, lift, repülő út, templom vagy mecset, vagy épp egy múzeum... mind sarkalatos pontok lehetnek, melyekhez kötődően 1-2 alapszabályt érdemes átismételni. Hiszen egy nyaralás tele van apró helyzetekkel, ahol az illemszabályok egycsapásra nagyon is fontossá válnak, mindenki nyugodt, örömteli pihenése érdekében. Görög Ibolya „Hurrá, nyaralunk!” című előadásában szellemes történeteken, felismerhető élethelyzeteken és zseniális humorán keresztül mutatja meg, hogyan lehetünk magabiztos, kulturált utazók – itthon és külföldön egyaránt. Az est egyszerre szórakoztató és tanulságos, tele „ez velem is megtörtént” pillanatokkal. A végére nemcsak mosolyogni fogunk, hanem biztosabban mozgunk majd minden nyaralási helyzetben. Előadás időtartama: 90 perc ( szünet nélkül).

    Jegyek: [gyanús link eltávolítva] oldalon és a Zsolnay NKft pénztáraiban!

  • 2026. május 14. 20.00 – Zsolnay Negyed/ E78 Metronom Jazz Klub: Boggie – Apoteózis – lemezbemutató
  • Új, sorban az ötödik szerzői nagylemezével jelentkezik a Fonogram-díjas Csemer Boglárka ’Boggie’. Az Apoteózis címmel tervezett album dalai a lemezcím köré íródtak, az anyag azt járja körbe, hogy mennyi mindent tehetünk azért, hogy jobb emberekké váljunk, és vajon sikerülhet-e isteni magasságokig jutni ebben a törekvésünkben. A programsorozat létrejöttét támogatja a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programja.

    Jegyek a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. május 15. 19.00 – Zsolnay Negyed/ E78 Boogie Show – Pécs
  • Jegyek korlátozott számban kaphatók! Egy virtuóz este a boogie woogie külföldi és hazai sztárjaival! A nagy sikerű Boogie Show produkciót most először láthatod Pécsen a 2026-os turné keretében. A koncert sztárvendége a világhírű svájci rock and roll és boogie woogie zongorista: Nico Brina! Hihetetlen zongoratechnikája mellett igazi showman. Az extrém tempójú darabok közben biztos kihívás lesz a kezét követni. Külön érdekesség, hogy a valaha eljátszott leggyorsabb boogie woogie-val vált Guiness rekorderré! A rendkívül pörgős és sok humorral fűszerezett est házigazdája Magyarország elsőszámú boogie woogie zenekara: a Dániel Balázs Trió. Az előadást színesítik a hazai blues zenei élet meghatározó egyéniségei: Szabó Tamás szájharmonikás és Pleszkán Écska énekesnő. Négykezes zongora párbajok, zenei bravúrok, virtuóz hangszerszólók, boogie woogie, rock and roll, blues, humor, jókedv, szórakozás és még hosszasan sorolhatnánk tovább... Gyere el, hiszen ez az élmény csak rád vár!

    Jegyár: 8990, - Ft, 9990, - Ft. Jegyek: [gyanús link eltávolítva] oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. május 18. 19.00 – Kodály Központ CECILE MCLORIN SALVANT / PÉCS
  • A MacArthur-ösztöndíjas, háromszoros Grammy-díjas énekes-dalszerző Cecile McLorin Salvant 2026 májusában, egy turné keretében a Kodály Központban lép fel legújabb, különleges hanglatú Oh Snap című lemezével. A 2010-es Thelonious Monk Jazz-énekverseny győztese először látogat Pécsre és ad kvartettjével felejthetetlen jazzkoncertet. Igazi zenei utazás lesz ez, ahol megelevenedik Cecile 90-es évekbeli, Miamiban töltött gyermekkora, a fiúbandák popzenéjétől a grunge-on át a klasszikus zenéig és a folkig. CECILE MCLORIN SALVANT: Szülei haiti és francia származásúak. Ötéves korától zongorázni, nyolcéves korától pedig klasszikus éneket tanult, majd Franciaországban a barokk zenét és az improvizációt sajátította el. A dzsesszénekesek közül leginkább Sarah Vaughan, Billie Holiday és Bessie Smith, Ella Fitzgerald hatott rá. 2010-ben adta ki első szólóalbumát. Legutóbb 2025-ben adott ki lemezt, mely sorban a 8. nagylemeze. Első díjat nyert a Thelonious Monk Fesztiválon (Thelonious Monk International Jazz Competition) 2010-ben, Grammy-díjra jelölték 2013-ban (Best Jazz Vocal Album), 2014-ben pedig a DownBeat díjazta (Star – Jazz Artist, and Rising Star – Female Vocalist). Háromszor kapott Grammy-díjat.

    Jegyek kaphatók a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. május 20. 19.00 - Zsolnay Negyed/ E78 Zsolnay Színház* Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
  • (A Budapest Bábszínház és az Orlai Produkció közös előadása). Mi történik, ha valaki már csak egy gép segítségével lélegezhet – de közben élete történetét mindennél fontosabbnak érzi elmondani? Egy biztos: Aszalós Ferenc részt vesz a Hajdúvágáson 1956-ban megesett pogromban. De mivé válik az emberi emlékezet egy kórházi ágyhoz láncolva, és hogyan hallgatja meg a tehetetlenségben szenvedő beteget valaki más, aki szintén menekül a saját múltja elől? Egy ápoló, egy fiatal férfi. A rutinja pontos, a mozdulatai precízek, de valami mégis megmozdul benne, amikor Aszalós Ferenc, a vastüdőbe zárt idős beteg egy váratlan kéréssel fordul hozzá. Egy magnót kér – nem zenét hallgatni, hanem vallani. Rögzíteni valamit, amit eddig nem lehetett kimondani. Egy múltat? Egy bűnt? Egy sorsot? Játssza: Barna Zsombor, Színpadi adaptáció: Macsuka Patrik, Zeneszerző: Eklics Dániel, Rendező: Dékány Barnabás.

    Jegyár: 5490, - Ft. Jegyek a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. június 6. 19.00 - Zsolnay Negyed/Pirogránit udvar (esőhelyszín: E78 koncertterem ) Lázár Tesók
  • A Lázár tesók - nevükhöz hűen - tényleg egy testvérpár, Lázár Domokos és Ágoston ismerős lehet az Esti Kornélból és a Pegazusok nem léteznek zenekarokból is, ám hajtotta őket a vágy, hogy ketten is alkossanak. Autentikus, bensőséges, őszinte világukban megfér egymás mellett a melankólia és a humor, a szomorúság és az öröm, a létezés sötétebb és fényesebb oldala is, mindezt letisztult, egyszerű és szép formákba öntve hallhatjuk tőlük. 2018-ban döntötték el, hogy komolyan foglalkoznak ezzel a projekttel, 2020 őszén jelent meg első nagylemezük Hullámtörés címmel, melynek bemutatója 2021 januárjában volt a Müpában, 2021-2023-ban a lemez dalaival bejárták az országot. Második nagylemezük 2023 novemberében jelent meg Eső előtt címmel, melyet dupla- teltházas lemezbemutatóval mutattak be a MÜPÁ-ban. 2025-ben egy négyrészes, negyedévente megjelenő lemezcsokorral készültek, melynek első, ‘Tavasz’ című darabja márciusban dupla előadással debütált a Magyar Zene Házában, a második, “Nyár” címet viselő kislemezt a budapesti Kobuci Kertben mutatták be 2025 júniusában, az “Ősz” lemez az UP Rendezvénytér színháztermében szólalt meg először élőben októberben. A Tél kislemez először az “Évszakok” előadás keretében, idén márciusban lesz hallható a Magyar Zene Házában.

    Jegyárak: Earlybird jegy (20db): 4000, - Ft, Elővételi jegy: 5000, - Ft, Helyszíni jegyvásárlás: 6000, - Ft. Ültetett koncert. Helyfoglalás érkezési sorrendben. Jegyek a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. június 23. 19.00 – Kodály Központ Zsolnay Színház* Pintér Béla és Társulata: Kabuki
  • Jegyek korlátozott számban kaphatók! Csányi Miklós kulturális menedzser új tájházat nyit meg Szabadszálláson, mely alkalomból sorsdöntő kérdésre kell választ adnia. Döntésének következtében kalandos utazásra indul lelkiismeretének útvesztőjében. Az útvesztő végén újabb választás elé kényszerül – hogy jól választ-e, avagy sem, döntsék el Önök! Szereplők: Miki - Szabó Zoltán, Miska, Apa - Adorjáni Bálint, Nusi, Anya, Anaditsyki - Fodor Annamária. Vera, Őrmester, Attila, Szellem - Jankovics Péter, Boglárka, Hadnagy, Tahoya - Messaoudi Emina, Százados, Sándor, Sógun - Takács Géza. Alkotók: Dramaturg: Enyedi Éva, Zene: Jankovics Péter, Koreográfia: Rohonyi Barnabás. Írta és rendezte: Pintér Béla. Az előadás hossza: kb. 80 perc, szünet nélkül.

    Jegyárak: 12990 - Ft, 10990, - Ft, 9990, - Ft, 7990, - Ft. Jegyek a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. október 20. és 21. 19.00 – Kodály Központ Ólafur Arnalds: Falling Apart Together
  • 19 kísérlet a távolság lebontására. A díjnyertes izlandi művész, zeneszerző és producer, Ólafur Arnalds legmerészebb és legizgalmasabb projektjével tér vissza. Magyarországon és a régióban egyetlen helyen lép fel két felejthetetlen este alkalmával, méghozzá az elképesztő atmoszférájú Kodály Központ Hangversenytermében. Elkötelezett zenészeivel és csapatával lebilincselő estet ad régi és az új anyagaiból, újraértelmezve mindazt, amit a koncert fogalmáról gondolunk. A Falling Apart Together kísérlet arra, hogy felszámolja a köztünk lévő távolságot. Egy hibrid koncert, amely lebontja a falakat, amelyeket a magunk biztonságérzetéért húzunk fel, amely felfedi a pillanatot, amikor ezek a falak megremegnek, és amely felfedi a mindannyiunkban élő emberséget, ami akkor mutatkozik meg, amikor vállaljuk sebezhetőségünket. A Falling Apart Together felfedi, mi minden válik lehetségessé, ha hagyjuk magunkat megnyílni annyira, hogy ez közösségi szinten is megtörténhessen. Előző világturnéi során – re:member és a some kind of peace – több százezer rajongónak játszott olyan ikonikus helyszíneken, mint a Royal Albert Hall, az Elbphilharmonie, a Sydney Opera House és a Walt Disney Concert Hall. ÓLAFUR ARNALDS - ról: Az izlandi zeneszerző és producer több mint egymilliárd stream-mel és az elektronikus-, ambient- és klasszikus zenei világban úttörő karrierrel büszkélkedhet. Ólafur Arnald finom, hangulatos kompozícióival világszerte meghódította a közönséget és szüntelenül újradefiniálja a modern zenét. Teltházas koncerteket adott többek közt a Royal Albert Hall és a Wilderness Festival ikonikus helyszínein, közösen lépett fel az experimentális techno duo Kiasmos-szal, háromszor jelölték GRAMMY-díjra, és bezsebelhette a BAFTA-díjat a Broadchurch című sorozat zenéjéért.

    Jegyárak: 21990, - Ft, 26990, - Ft, 31990, -Ft, 39990, - Ft. Jegyek már kaphatók a www.jegymester.hu oldalon és a ZsÖK pénztáraiban!

  • 2026. november 16. 19.00 – Kodály Központ Queen Symphonic Live - Zenei sokszínűség új minőségben
  • A Queen nem „csupán” egy rock-zenekar volt. Különböző műfajokat kedvelő, kiváló zeneszerzők alkotóműhelye, mely a nagy ívű kompozíciók és briliáns hangszerelési megoldások miatt a rock, a pop, a jazz, a klasszikus, és más műfajok kedvelőit is meghódította. Ez a zenei sokszínűség az alapja ennek a különleges koncertnek, melyen a Queen megkerülhetetlen slágerei és kevésbé ismert dalai is felcsendülnek egyedi hangszerelésben. A minőségi zenei élményt a Budapest Jazz Symphonic Orchestra tolmácsolja, amely a nemzetközileg is elismert Prima-díjas Budapest Jazz Orchestra és a Vivace Vonós Kamarazenekar társulásából született. A Queen együttes sikerében hatalmas szerepe volt Freddie Mercury zenei zsenijének, aki egyszerre volt zeneszerző, hangszeres, énekes és felülmúlhatatlan előadó. Ezen a koncerten három kitűnő énekes szólista idézi meg őt: Wolf Kati, Kocsis Tibor és Király Viktor, akik tehetségükkel, egyedi stílusukkal teszik felejthetetlenné az élményt. Ez az este egy olyan kivételes zenei főhajtás lesz, mely bebizonyítja, hogy a különböző műfajok ténylegesen átjárhatóak, miközben egy új minőség születik.

    Jegyek: https://www.jegy.hu/program/queen-symphonic-live-187564/1391397 oldalon és a Zsolnay NKft pénztáraiban!

  • 2026. november 18. 19.00 - Zsolnay Negyed/E78 TVRTKO - Csernobil 40
  • 40 éve, 1986. április 26-án hajnalban megváltozott a világ. Egy addig teljesen ismeretlen kisváros, Csernobil neve pillanatok alatt világhírű lett. Mi és miért történt pontosan? Hogyan hallgatták el a hatóságok a katasztrófát? Milyen Csernobil ma? Mi az igazság és a hazugság a térséggel kapcsolatban? TVRTKO - Csernobil 40. A színpadon pedig vendégem lesz a csernobili zóna ideggyógyász főorvosa. Exkluzív előadás Pécsett!

    Jegyek: https://www.jegy.hu/program/tvrtko-csernobil-40-exkluziv-eloadas-185147/1406975 és a ZsÖK pénztáraiban!

    Kérem, hogy figyelmesen olvassák végig a hírlevelet, mert a tapasztalataim szerint sok információ mellett elmennek azáltal, hogy ez nem történik meg.

    Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy 2026. július 1. napjától nem váltunk vissza jegyet a Zsolnay NKft programjaira. Amennyiben megváltotta jegyét és nem tud elmenni egy előadásra, szívesen segítek a jegyértékesítésben, de garanciát nem tudok vállalni arra, hogy biztosan lesz vevője az adott jegynek. Ha lemaradt valamelyik előadásról, azt is jelezze felém, hogy összeérjenek eladók és vevők egymással.

    A legjobb időtöltés a közös élmény!

    Jegyeiket pénztárainkban és a www.jegymester.hu oldalon tudják megvásárolni, illetve a programnál megjelölt felületen. Színesítsék kultúrával a mindennapjaikat!

    A HÍRLEVÉLBEN CSAK AZOK A PROGRAMOK SZEREPELNEK, AMELYEKRE MÉG VAN JEGY A PÉNZTÁRAKBAN ÉS/VAGY ONLINE!

    PÉNZTÁRAK :

  • Zsolnay Negyed
  • LÁTOGATÓKÖZPONT március 16.-tól: hétfő ZÁRVA, kedd - vasárnap 9:00–18:00 Telefon: +36 72 500 350, E-mail: info@zsn.hu

    ZSOLNAY INFOPONT & SHOP Kedd-vasárnap: 9:00-17:00, Telefon: +36 72 500 351, Infopont e-mail: info@zsn.hu, Shop e-mail: zsolnayshop@zsn.hu

  • Kodály Központ
  • ( 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4. (korábban Universitas utca) - 72/500-300. A Kodály Központ pénztárának nyitvatartása: hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között, ezenkívül a koncertek ideje alatt. Szombat, vasárnap: rendezvény esetén, nyitás a kezdés előtt másfél órával.

  • Művészetek és Irodalom Háza jegypénztárának nyitvatartása:
  • Hétfő: ZÁRVA. Kedd: 9.00 - 17.00. Szerda-péntek: 9.00 - 12.00. szombat, vasárnap szünnap

    Kellemes válogatást kívánva Önöknek: Fenyvesi Zsuzsanna közönségszervező (20/2828 – 507)