Pécsi Tudományegyetem logo PTE Műszaki és Informatikai Kar
Mérnök Informatikus
Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar

Projekttalálkozó és képzési program Nikšić-ben

Az RTIT>> konzorcium képviselői 2024. november 19-20-án egy találkozón, illetve képzési programon vettek részt a montenegrói Nikšićben, a projektvezető partner IEC Tehnopolis székhelyén.

A kétnapos eseményen 12 projektpartner és egy társult stratégiai partner szakértői vettek részt azzal a céllal, hogy megvitassák a technológiaátadás lehetőségeit, az innovációs irányelveket, illetve, hogy az innováció előmozdítását célzó cselekvési terveket dolgozzanak ki, kiemelt figyelmet fordítva az anyagokra és az anyagtechnológiákra. A program részét képezték többek között interaktív és együttműködésre épülő műhelymunkák, valamint az európai innovációs irányelvekről és a legjobb gyakorlatokról szóló bemutatók, előadások.

A rendezvény Đorđije Malović, az IEC Tehnopolis ügyvezető igazgatója köszöntőjével kezdődött, aki beszédében hangsúlyozta az együttműködés szerepének fontosságát a technológiaátadás ösztönzésében. A résztvevőknek Kathrin Singer, a Bayern Innovative képviselője, „A technológiaátadás jövője” címmel tartott egy tartalmas online előadást, amely a technológiaátadás új trendjeit és stratégiáit tárta fel. A résztvevők ebben a szekcióban tárgyalták az európai iparfejlesztési politikáról szóló, Giulia Del Brenna, az Európai Bizottság osztályvezetője által bemutatott vitaindító videófelvételen elhangzottakat, melyek mentén izgalmas viták bontakoztak ki a szekció folyamán.

Az első napon nyílt vitát tartottak a technológiaátadás lehetséges módszereiről, bemutatták a cselekvési terv kidolgozásának módszertani kereteit, valamint sor került a partneri erőforrások összehangolására és a kutatás-ipar szinergiáinak előmozdítására irányuló együttműködési tárgyalásokra is. Az interaktív műhelymunkák lehetővé tették a résztvevők számára, hogy értékeljék a projektek kísérleti megvalósításához szükséges eszközök tárházát, és így mélyebb betekintést nyerjenek a gyakorlati megvalósításba.

A második nap középpontjában a stratégiai irányítás, a pénzügyi tervezés és a kommunikáció állt. A konzorciumvezetők által vezetett üléseken kiemelték az elért eredményeket, és felvázolták a következő projektfázis ütemtervét. Különös figyelmet fordítottak a technológiaátadás előmozdítását és a projekt sikeres bevezetését biztosító eszközök, cselekvési terv és módszertanok kidolgozására.

A rendezvény nyomatékosította az RTIT-konzorcium elkötelezettségét az innovációs hálózatok megerősítése, az ágazatok közötti együttműködés fokozása és a Duna-menti régió ipari versenyképességének előmozdítása iránt. Ez a találkozó nemcsak a partnerségeket erősítette, hanem egyben lefektette az európai és regionális innovációs stratégiákhoz igazodó, hatásos kezdeményezések alapjait is.

A PTE MIK delegáció tagjai:  Prof. Dr. Orbán Zoltán, 
Juhász Tamás,  Dr. Mang-Kardos Zita és Dudás Kószó Katalin. 

A projektet az Interreg Duna Régió program támogatja.