Pécsi Tudományegyetem logo

Nexus Network Journal

Örömmel tudatjuk, hogy az építészeti tudományág élmezőnyébe tartozó Nexus Network Journal soron következő tematikus számát Karunk Építészeti Intézetének egyetemi docense szerkeszti. A lapszámba Katona Vilmos a finn Jyväskyläi Egyetem szenior kutatójával, Fenyvesi Kristóffal egyedi ötleteken alapuló, kreatív értelmezésű, máshol még nem közölt tudományos esszéket várnak építészeti analitika / analitikus építészet témakörében. 

Az 1999-ben Kim Williams által alapított Nexus Network Journal (NNJ) lektorált folyóirat olyan kutatók, szakemberek és egyetemi hallgatók számára, akik a matematika építészeti tervezésben való alkalmazásának lehetőségeivel foglalkoznak. Célja, hogy a legszélesebb körben bemutassa az építészet és a matematika kapcsolatának minden aspektusát, beleértve a tájépítészetet és a várostervezést is. A Nexus a témában kétévente nemzetközi konferenciákat is rendez, amelynek előadói közé nagyobb eséllyel válogatnak be olyanokat, akiknek már jelent meg cikkük a periodikában.

A folyóirat főszerkesztője az Alapító mellett Michael J. Ostwald, az építészeti analitika professzora (első a fraktálgeometria építészeti alkalmazásának úttörői között), és a Sydney székhelyű Új-Dél-Wales Egyetem építészképzésének tudományos dékánhelyettese. A Nexus Network Journal kiemelkedő lehetőség a PTE Műszaki és Informatikai Karának kutatói és innovatív szellemű tervezői számára, hogy eredményeiket Web of Science-ben jegyzett folyóiratban közöljék, és azokról a világ legelismertebb szakembereitől kapjanak értékelést.

 

A témakiírás angol nyelven a NNJ honlapján olvasható: Call for Papers.

A cikkek beküldési határideje: 2023. január 31.

A folyóirat legfontosabb tudnivalóiról és tudománymetriai értékeléséről részletes tájékoztatást ad a Scimago, illetve a Springer honlapja.

Impaktfaktor: 0,338 (2020)
5 éves impaktfaktor: 0,514 (2020)
Hirsch-index: 17
Q1 (Visual Arts and Performing Arts)
Q2 (Architecture)

 

További tájékoztatásért érdeklődni lehet a lapszám Szerkesztőjénél.

 

A megfelelő affiliációt használó tanulmányok Open Access (nyílt hozzáférésű) megjelenési díját a Kar át tudja vállalni tudományos publikációk megjelenését támogató belső pályázat keretében.

Kapcsolódó tartalmak