PTE Műszaki és Informatikai Kar
Mérnök Informatikus Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar

Acél Katalin pályája már a középiskolában eldőlt, a székesfehérvári Jáky József Útépítő Technikumban szerzett technikusi oklevelet, majd az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Mérnöki Karának Mérnök szakán szerzett diplomát 1965-ben. Azt követően az UVATERV Híd-II. osztályán dolgozott segédtervezőként, amit 12 év statikus tervezői munka követett a Pécsi Tervező Vállalatnál. Többek között a kesztyűgyári új irodaház és a meglévő épületek rekonstrukciója, a bőrgyár csarnokának rekonstrukciója, Lenti és Szekszárd művelődési háza kötődik nevéhez. 1974-ben került a Pollack Mihály Műszaki Főiskolára, ahol 1995-ig tanított először a Tartószerkezet tanszéken, majd a Pedagógián. Tantárgyai a mechanika, az acél- és faszerkezet, a betonszerkezet, a szakmódszertan volt. Ez idő alatt acélszerkezeti szakmérnök diplomát, illetve mérnöktanári diplomát is szerzett. Oktatói tevékenysége alatt több jegyzetet írt, érettségi elnökként is dolgozott, konferenciákon adott elő, de oktatói munkája mellett sem hagyta abba a tervezést és a szakértői tevékenységet sem. 1995-ben ment nyugdíjba, de utána is tervezett házakat, illetve tanított is. Három gyermeke született.

Nyugdíjas éveiben a Szent Bertalan kápolna tövében megbúvó, több mint 2000 fajta növényt rejtő Nagyezerjófű díszkert volt élete meghatározó helyszíne. A pécsi Örökség fesztivál idején is nyitva álló területen a különleges, nemesített növények mellett a környék kedves vadvirágai is helyet kaptak. A magánarborétum vonzotta a barátokat, a látogatókat is, Katalinék – második férjével – szívesen vendégül látták egy délutáni beszélgetésre, poharazgatásra a régi kollégákat is, akik szívesen időztek ebben a meghitt környezetben. Tanítványai, kollégái életigenlését, küzdeni tudását, gondoskodását emelik ki, amikor rá emlékeznek:

„Minden csoporttalálkozón elsők közt jön a történet, hogy meghívott bennünket palacsintázni a házukba, és akkora buli kerekedett belőle, hogy alig tudtuk rávenni a fiúkat, hogy vissza kéne menni a koleszba. Amikor elment a főiskoláról, nagyon tetszett, ahogy új életbe vágott bele, szerettem nagyon az átalakított, csodás élhető térré varázsolt présházat. Szerencsémre sokszor megcsodálhattam gyönyörű növényeit, kertjüket.”

„Arra az időre emlékezem szívesen vele kapcsolatban, amikor mindenféle KK munkákba engem és Wudi Jancsit is bevont és jókat utazgattunk vidékre felmérésekre.”

„Sajátos, pozitív látásmódja volt, sok olyan dolgot tartott fontosnak, amit mi is fontosnak tartunk, de valamilyen okból elmegyünk mellette. Ő ezeket természetesnek vette, ehhez igazodott, megmagyarázta »tudod, Feri...« és nagyon emberi, érthető, pozitív volt. Egyszer mentünk az én Ladámmal szakmérnökire, a vizes, nagy kockaköves úton Budapesten, a Feneketlen tónál a piros lámpánál állva belénk csúszott egy autó, a hátsó lökhárító tönkrement. Katinak az volt a megjegyzése, hogy az addigi nyakfájása elmúlt, rendbejött.
 A színes, tarka kötött kardigános emlékképek maradtak meg igazán róla. Mindenkit becsült szeretett, igazán ritka emberi tulajdonság, szívesen találkoztunk vele, sajnos ez nincs többé.”

„Sorban mennek el a kedves régi kollégák, sok emlék fűz hozzá, fiatal kezdő koromból. Szerettem Katit, sokat tanultam tőle.”

„Kati minden fiatalt rögtön a szárnyai alá vett, mind szakmai téren, mind a mindennapi életben való eligazodásban szinte anyaként állt mellettünk. Sokat jártunk be meghallgatni az előadásait. Bevont a szakmai munkáiba, igyekezett minden tapasztalatát átadni, segíteni minket, hogy sikeresen vegyük az oktatási, szakmai, statikusi feladatok leküzdését. Szinte családtagok voltunk náluk. Nemcsak mi, a hallgatói is. Imádott oktatni, szerette a szakmáját, a természetet. Praktikus, kreatív gondolkodását mindig is csodáltuk, környezete, lakása visszatükrözte vibráló gondolatait, fantasztikus ötleteit, szépérzékét, tehetségét. Nagyon fog hiányozni.”

Acél Katalin egyetemi docens életének nyolcvanegyedik évében hunyt el. Polgári szertartás keretében a MEMENTO pécsi ravatalozójában (Cím: Pécs, Nagyárpádi út 15-17.) lehet végső búcsút venni tőle június 16-án 14 órakor, kérésével megegyezően egy szál virággal.